"Elindult januárban az emelt nyugdíjak banki utalása és postai kézbesítése" - jelentette be Lázár János kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón.
A tárcavezető elmondta, hogy ez az őszi nyugdíjprémiumon túli emelés, 3 százalékot jelent, mely követi a kormány inflációs várakozását. A miniszter bejelentés szerint 2,7 millió ember számíthat az emelt nyugdíjra. Ha az infláció tényleges mértéke meghaladná a januári emelés mértékét, akkor a nyugdíjasok a különbözetet januárra visszamenőleg megkapják novemberben.
Kapcsolódó
Azt is bejelentette a miniszter, hogy könnyítenek a családok otthonteremtési kedvezményén (csok): várhatóan a jövő héten beterjesztik az adminisztrációs terheken könnyítő javaslatot, hogy gyorsabb és egyszerűbb legyen az ügyintézés.
Emellett kiderült a kormány egy másik terve: elengednék a diákhiteltartozásokat a harmadik gyerek után. Valamint a diplomás GYED-et is meghosszabbítanák 2 évre.
A miniszter emellett kitért arra is, hogy az idén mintegy havi 32 ezer forinttal, 51 ezer forintról 83 ezerről nő az albérlet-támogatás összege.
A fotó forrása: MTVA.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon