A paksi atomerőmű csak az ország energiaigényének 50 százalékát képes fedezni, a maradék import. Utóbbi kiváltása szóba került a szerdai kormányülésen, ahol arról döntöttünk, hogy napelemparkok létesítését, a megújuló energiaforrásokat támogatjuk - árulta el Lázár János.
A terv szerint 10 éven belül Magyarország energiaimport-függetlenné válna. A cél eléréséhez a kormány egy támogatási programot is indít. Ennek egy részét már decemberben bejelentették: a kormány kritériumai szerint 0,5 megawatt energiát kell termelniük a lakossági napelemparkoknak, melyek egy 1,2 hektárt nem meghaladó méretű földterületen vannak.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara már akkor kérvényezte, hogy a földhasználók és -tulajdonosok számára könnyebb legyen ezekre engedélyt szerezni, illetve támogatásra pályázni. Ezt most annyiban pontosították, hogy 1 hektárnyi területen támogatják a földművesek naperőmű-építéseit. Lázár János úgy számol, hogy 3000 ilyen kisebb termelőlétesítmény épülhet.
A megvalósításhoz számítanak uniós támogatásra. Abban bízik a kormány Lázár elmondása szerint, hogy "ha Paksra adtak, erre is fognak". Épp szerdán döntött az Európai Parlament arról, hogy több forrást biztosítanak a megújuló energiatermelésre.
A fotó forrása: MTVA.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Eljött az új világ: ebben a városban arcfelismeréssel figyelik, ki hogyan viselkedik

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Sikerrel vette az első akadályt az átláthatósági törvény

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Kijöttek az uniós adatok, dobogós a magyar infláció
