A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a legfontosabb célunk az, hogy a kárpátaljai magyarok a szülőföldjükön boldoguljanak, ezért új segélyezési programokat vezetünk be. A magyar kormány minden kárpátaljai magyar pedagógus bérét kiegészíti, minden kárpátaljai magyar gyermek étkeztetését kifizeti, és segítjük a nehéz helyzetbe került önkormányzatokat is - fogalmazott.
Lázár János szerint súlyos aggodalomra ad okot, hogy Munkács utcáin lövöldöznek. Az ukrán államtól elvárjuk, hogy minden magyar honfitársunk és polgártársunk személyes biztonságát garantálja - szögezte le. Hozzátette: a magyar kormánynak minden magyart meg kell védenie.
A miniszter a bevándorlásról szólva azt az egész európai baloldal Waterloojának nevezte. Hozzátette: évtizedeken át azt sulykolták, hogy Európa határait meg kell nyitni, mert a bevándorlókkal az egész földrész erősebb és gazdagabb lesz. Most súlyos ideológiai visszavonulót kell fújniuk, mert minden itt élő számára világossá vált, hogy a gazdasági bevándorlók súlyosan veszélyeztetik az európai emberek életminőségét, hiszen részesülni akarnak az itteni életszínvonalból anélkül, hogy ahhoz bármit is hozzá akarnának vagy tudnának tenni - mondta.
Hozzátette: szó nincs arról, hogy az európai országok tervezett gazdasági betelepítést hajtanának végre munkaerő-piaci okokból. Majd ha erre szükség lesz, mi, magyarok akkor sem Szíriában, Afganisztánban vagy Észak-Afrikában keressük a leendő itthoni munkavállalókat, hanem a határaink túloldalán élő magyarok között - fogalmazott.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az