Lázár János szerint, ha Ausztria, Szlovénia és Horvátország határán megépülnek a biztonsági határzárak, van rá esély, hogy a makói térség kerül nyomás alá. Azok, akik szervezik a menekültek útját, irányt fognak váltani, új útvonalakat keresnek. Magyarország az elmúlt évben ezer embercsempészt fogott el. Akik eljuttatják a menekülteket Görögországig, majd Belgádba és nyugat felé, azok megszervezik ezt az akciót is, ezt tapasztalhattuk is a magyar határnál - jegyezte meg.
A kormány konkrét előkészületeket tett, beszerezte a kerítésépítéshez szükséges alapanyagot, kiadta az utasítást a rendőrségnek és a honvédségnek, hogy álljon készen a határzár megépítésére. A szerb-magyar határtól a Marossal párhuzamosan már elkezdődött az előkészítő munka.A kormány várja Makó kezdeményezéseit, hiszen a települést kiemelt szövetségesének tekinti, főként - mivel éppen a bevándorlás miatt - a város térsége frontvonallá válhat.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető