A Magyar Államkincstár országos, megyei és munkahelyi szakszervezetei májusban jelezték, hogy alacsony bérezésük miatt figyelmeztető sztrájkba hívják a kincstári dolgozókat, amivel azt szeretnék elérni, hogy adjanak nekik 25 százalékos béremelést.
Állításuk szerint a 610 ezer állami munkavállalóból mintegy 200 ezren 8-10 éve nem kaptak béremelést, az ő érdekükben kérnének korrekciót az érdekvédelmi szervezetek.
Kapcsolódó
Lázár János tárcavezető már többször üzent a sztrájkolni vágyóknak, hogy az állami intézmények dolgozói ilyet nem tehetnek, azonban csütörtökön újra a közalkalmazottak felé fordult. "Mindenki szeretne több pénzt keresni, mint keveset" - mondta, majd ismertette a KSH júniusi adatait. Eszerint míg a piaci bérek 9-10 százalékot emelkedtek az elmúlt időszakban, míg a közszférában 14-15 százalékkal nőttek a fizetések.
A miniszter szerint így igazságtalan, hogy a közalkalmazottak sztrájkolni akarnak, mivel az őket eltartó, magán szektorban alkalmazott munkavállalók bére nem nőtt ilyen ütemben. Lázár emellett kiemelte, hogy a nettó magyar átlagfizetések 200-210 ezer forintra nőttek, amely szerinte az elmúlt 27 év legjobb adatai.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?