A kínai statisztikai hivatal pénteken azt közölte, hogy a fogyasztói árak növekedése a szakértői várakozásoknak megfelelően 1,6 százalékra lassult novemberben éves szinten az októberi 2,1 százalékról.
Az élelmiszerárak növekedése 3,7 százalékra mérséklődött az októberi 7 százalék után. A nem élelmiszertermékek 1,1 százalékkal drágultak, ugyanúgy mint októberben.
Novemberben a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek októberhez képest, amikor még 0,1 százalékos növekedést jegyeztek fel. Elemzők is 0,2 százalékos csökkenést becsültek novemberre.
Ugyancsak pénteken ismertette a kínai statisztikai hivatal, hogy a termelői árak éves szinten októberhez hasonló mértékben, 1,3 százalékkal csökkentek novemberben. Elemzők minimálisan nagyobb, 1,4 százalékos csökkenést vártak.
Kínában a termelői árak már a második egymást követő hónapban estek vissza novemberben, ezt megelőzően 2020 decembere óta nem volt csökkenés.
Októberhez képest novemberben 0,1 százalékkal nőtt a termelői árindex.
Kínában az idei első 11 hónapban 4,6 százalékkal nőttek a termelői árak az előző év azonos időszakához képest.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak