A több ezer beérkezett szavazat alapján a fekete tányéralma lett az év gyümölcsfajtája, megelőzve a fekete berkenyét és a Pipacs1 meggyet. Következő lépésként országos felmérést végeznek arról, hogy hol található meg ez az almafajta, és erről térképet is készítenek - mondta el a szakember.
A fekete tányéralma, más néven rétesalma forgalomban van, kapható a kereskedelemben. Az ügyvezető igazgató jelezte azt is, hogy az MKSZN indított egy programot, amelynek keretében templomkertekbe telepítik ezt az almafajtát.
A hagyományteremtő szándékkal tavaly indított szavazást ebben az évben ismét megrendezik majd.
Számos, teljesen magyar gyümölcsfajta van. Némelyik egészen sajátságos tulajdonságokkal rendelkezik. A Napi.hu korábbi cikkében részletesen bemutatta a hazai fajtagyűjtést, melynek olyan gyümölcsöket köszönhetünk, mint a kurva vagy a kongresszus emlékezete körte, netán a vasalma.
A kép forrása: Magyar Kertészeti Szaporitóanyag Nonprofit Kft.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek