Akár a fizetésének az ötödét is megkaphatják az IT-szektor egyik cégének alkalmazottai egy hóközi utalás keretében, ugyanis a bérindexálás mellett döntött az amerikai központú multicég, az Unisys magyarországi leányvállalata.
A vállalat a két budapesti irodájában 780 embernek ad munkát, tizenöt éve vannak jelen Magyarországon, tavalyi árbevételük az Opten adatai szerint meghaladta a 10,5 milliárd forintot.
Az ukrajnai háború kitörése után döntöttek arról, hogy a magyarországi munkatársak fizetésének a reálértékét szeretnék megőrizni,
mondta a Napi.hu-nak Makk Norbert, az Unisys európai Solutions Center vezetője.
A háború kitörése után a cég munkavállalói is nehéz gazdasági környezettel szembesültek, a fokozódó infláció mellett a forint/euró árfolyama is jelentős értékvesztést jelentett számukra.
Makk Norbert hangsúlyozta, hogy noha a kollégák továbbra is forintban kapják meg alapbérüket, minden hónapban extra juttatás keretében átutalják nekik azt a különbözetet, ami fizetésük aktuális árfolyamon euróban számolt reálértéke és a februárban, a háború kitörése előtt jellemző árfolyamon euróban számolt reálértéke között fennáll.
Azonnal reagáltak
Az ilyen típusú juttatás különlegesnek számít a piacon, ráadásul az Unisys az elsők között vezette ezt be márciusban - tette hozzá.
Az indexálással az Unisys azt célozza meg, hogy a fizetések euróban kifejezett értéke megőrizze a reálértékét forintban is, és megkímélik a kollégákat az árfolyam ingadozás miatti kockázattól. A forintárfolyam romlása ellenére a kollégák bére megőrizte versenyképességét - emelte ki Makk Norbert. A kompenzációt havi rendszerességgel, hóközi utalás keretében kapják meg a kollégáik.
Az alkalmazottak legnagyobb része service desk munkakörökben nyújt informatikai támogatást világszerte számos ügyfélnek 14 nyelven, illetve korszerű felhő- és infrastruktúra megoldások támogatásán és fejlesztésén dolgozik.
Arra a kérdésre, hogy nagyságrendileg mekkora összeggel kompenzálják az alkalmazottakat, a center vezető elmondta:
A szakember úgy véli, az informatikai piacon éles verseny zajlik a szakemberekért és számos munkaerőpiaci kihívással szembesültek a világjárvány miatt. A magyarországi munkatársaik 54 különböző országból érkeztek, és jellemző volt például, hogy sok külföldi diák a tanulmányai mellett, részmunkaidőben dolgozott a cégnél. A Covid-19 alatt a vendéghallgatók száma csökkent, de idén több más, a juttatások körét bővítő intézkedés mellett a bérindexálás nagy szerepet játszott abban, hogy bővült a csapat és éves méréseik szerint a kollégák elégedettsége is jelentős mértékben megnőtt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Félelmetes belegondolni: Mi történik, ha az Egyesült Államok elveszíti a kereskedelmi háborút?

Már meg is szólalt a HELL a tiltásról

Ide vonulnak tömegestül a magyarok a hétvégén

Titokzatos építkezés indult a katódgyár mellett, aggódnak a helyiek

Varga Mihály új törvénye hamarosan eltörli a Matolcsy-örökséget

Putyin kivételezett Magyarországgal, megkímélte egy újabb szankciótól

Indulhat a roham, startra kész az ingyenes támogatás Magyarországon
