Kettősség jellemzi a turisztikai szektorból érkező híreket: a hurráoptimizmustól egészen a lehangoló beszámolókig és az utazási irodák csődjéig. A tisztánlátást nehezíti, hogy néha a tavalyi, néha pedig a 2019-es nyárhoz hasonlítják az idei eredményeket.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) például minden idők legsikeresebb belföldi turisztikai szezonjáról beszél főleg annak köszönhetően, hogy a kereskedelmi és a magánszálláshelyeken 14,9 millió vendégéjszakát töltöttek el a magyarok a nyáron. Ez 25 százalékkal több, mint tavaly - azonban a 2019-es összevetés hiányzik az MTÜ adatközléséből.
Annyit árulnak el, hogy a 2021 nyarán vendéglátóhelyek árbevétele országosan megközelítette a 360 milliárd forintot, ez tavalyhoz képest 25 százalékos, 2019-hez viszonyítva pedig 10 százalékos emelkedés. Ehhez azonban hozzátartozik az is, hogy sok szolgáltató emelt az árain. Ez alighanem feltűnt minden magyarnak, aki 2021-ben utazást tervezett.
A KSH, kizárólag kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó adata szerint idén idén nyáron a belföldi vendégek valamivel több mint 6 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, amely 11 százalékkal magasabb a tavalyi és 11,6 százalékkal alacsonyabb a 2019-es hasonló időszaki értéknél.
Örülnek a horvátok is
Örömmel vették az idei számokat a horvátok is. Augusztusban például 4,1 millió turista 26,2 millió vendégéjszakát töltött el Horvátországban, amely 65, illetve 57 százalékos növekedés a 2020-as pandémiás időszakhoz képest és csak 13,7, illetve 5,7 százalékkal marad el a 2019-es rekordévhez képest.
Nem minden fenékig tejfel
Eközben az ENSZ Turisztikai Világszervezete által októberben kiadott Világturizmus Barométer szerint - amelyet a Portfolio idéz - koronavírus-járvány hatásai még mindig sújtják a világ turisztikai régióinak jelentős részét, a világ 95 százalékában továbbra is csökken a külföldi turisták száma. Az előrejelzések szerint ez az idei év végéig 4000 milliárd dolláros kiesést okoz majd a világgazdaság számára.
Mit várnak a magyarok?
A Pulzus Kutató - lapunk megbízásából készített - reprezentatív felmérése szerint a magyarok 53 százaléka nem változtatott utazási tervein annak ellenére, hogy az elmúlt napokban egyértelműen romlottak a járványmutatók szerte a világon - sőt Magyarországon a járvány reprodukciós rátája világviszonylatban is rendkívül magasra emelkedett.
A megkérdezettek mindössze 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább belföldi desztinációkat keres, 8 százalékuk, ha utazna is külföldre, az kevesebb időre tervezi, mint a korábbi években. A válaszadók 24 százaléka nem fog utazni egyáltalán, ez azonban nem feltétlenül a koronavírus következménye.
A 18-39 éves korosztály a leginkább derűlátó, 65 százalékuk nem számol a járvány hatásaival.
Ezt kell tudni a kutatásról!
A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét."Csatlakozz a Pulzushoz! Légy Te is véleményvezér!"
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?