A munkanélküliek száma júniusban 187 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt. A április-júniusi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 36 ezerrel, 193 ezerre, míg a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,9 százalékra nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A hivatal gyorstájékoztatója szerint a 15-24 évesek munkanélküliségi rátája 13,9 százalék volt. Az összes munkanélküli 21,3 százaléka ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,6 százalékponttal, 3,4 százalékra emelkedett, míg az 55-74 éveseké lényegében nem változott, 2,8 százalék volt.
Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 766 ezer volt, 51 ezerrel több, mint egy éve. Az április-júniusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak létszáma 31 ezerrel több, 4 millió 724 ezer volt – közölte a KSH, Míg
- a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 31 ezerrel emelkedett,
- a külföldön dolgozóké pedig 7 ezerrel nőtt,
- addig a közfoglalkoztatottaké 7 ezerrel csökkent.
A 15-64 évesek közül 4 millió 604 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,7 százalék volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát