A felújítás során teljes körű rekonstrukción esne át a híd, így többek között acélra cserélnék a jelenlegi vasbeton pályalemezt, új szigetelést kapna a szerkezet, új burkolatot a kocsiút és a járda, ráadásul egy biciklisávot is elhelyeznének rajta - tudta meg a lap a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK). A BKK szerint azért van szükség a modernizációra, mert ez nemrég készült tanulmányuk szerint "kritikus" állapotban van a híd, így ennek megjavítása meg kell, hogy előzze a Petőfi és Erzsébet híd felújítását.
A Népszabadság információi szerint a kivitelezői tendert várhatóan 2013 végén, 2014 elején hirdethetik meg, ám mivel az eljárás várhatóan több hónapot vesz majd igénybe, ezért a munkálatok leghamarabb 2014 végén, vagy 2015 elején indulhatnak meg. Már ha lesz rá pénz, mivel a teljes beruházás összköltsége meghaladhatja a tízmilliárd forintot, ennyit pedig a lap szerint aligha sikerül a meglévő forrásokból összegereblyézni.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont