Berzai Zsolt alezredes, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság Balesetmegelőzési Osztályának vezetője kiemelte, hogy a gyerekek közlekedésre nevelése a család feladata. A szülők, testvérek és más rokonok példamutatása van a legnagyobb hatással a gyerekekre, arra, hogy mennyire lesznek szabálykövetők és udvariasak az utakon – írja a közlekedésbiztonság.hu.

A 2023/2024-es tanévtől a mostaninál hangsúlyosabban jelenne meg a tantervekben a közlekedési ismeretek oktatása. Közösen fogtak össze ezért az oktatásért is felelős Belügyminisztérium, az Oktatási Hivatal, az ORFK, valamint más, a közlekedésbiztonságért tenni akaró szervezettel.

Berzai alezredes azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a tanulóknak a közlekedési ismeretekből vizsgát kell majd tenniük. 

A cél az lenne, hogy egy gyerek ne azért biciklizhessen a főutakon, mert már betöltötte a 12. életévét és a KRESZ szerint megteheti, hanem azért, mert már képes és felkészült rá. Ehhez meg kell tanítani a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedéshez szükséges szabályokra gyermekeinket

– hangsúlyozta az alezredes.

Előfeltétel a közlekedési szabályok ismerete

Sok országban már előfeltétel egyfajta előképzettség és az alapvető közlekedési szabályok ismerete ahhoz, hogy motort, de akár autót vezessen valaki. Ahhoz, hogy a jelentkezők egyáltalán részt vehessenek ezeken a képzéseken van egy „beugró szint”, amit el kell érniük. Enélkül ugyanis a képzés időkerete nem elég a megfelelő az elméleti és gyakorlati tudás megszerzésére.

Ehhez az újfajta képzéshez az elképzelések szerint szakmai programot, kerettantervet és módszertani anyagokat is készít majd a Belügyminisztérium. Berzai Zsolt hangsúlyozta,

bármilyen lesz is a magyarországi szabályozás, egy-két éven belül látványos sikereket nem lehet elérni.

Öt-tíz év kell legalább ahhoz, hogy érződjön a közlekedésbiztonságon a maiaknál felkészültebb, biztonságtudatosabban közlekedő korosztályok jelenléte a közlekedésben.

Bár még csak most kezdték el kidolgozni a koncepciót, az már bizonyos, hogy egyetlen gyermek tanulmányi előmenetelét sem fogja befolyásolja majd, ha a közlekedési ismeretekből nem sikerül levizsgáznia. Legfeljebb egyes vezetői engedélyek megszerzését akadályozhatja az alapképzettség hiánya.

(Szerző: Szarvas Anikó)