A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az elsőben a kormány az idei központi költségvetést módosította. A Belügyminisztérium fejezetben szereplő Köznevelési feladatok támogatása alcím alatt lévő Hit- és erkölcstanoktatás, hittanoktatás és tankönyvtámogatás jogcímcsoportot 6 milliárd 465 millió forinttal lehet túllépni.
A hivatalos jogtárban megjelenő, a kihirdetett költségvetést tartalmazó jogszabály nem tartalmazza a köznevelési feladatok támogatását, az utólag kerülhetett be a jogszabályba, így az eredeti összeg hivatalos forrásból nem ismerhető meg.
Kapcsolódó
Ferencváros is pénzt kap
A másik határozatban a kormány – a Ferencvárosi Szabadidő- és Sportpark megvalósításával, a 2023. évi IAAF Atlétikai Világbajnokság megrendezésével és a Budapesti Atlétikai Központ megvalósításának támogatásával összefüggésben - a IX. kerületi önkormányzat képviselő-testületének felkérése alapján döntött egy lakótömb rehabilitációjának támogatásáról.
Ez a Soroksári út – Koppány utca – Földváry utca által határolt lakótömb, amelyben az ott élők méltatlan körülmények között élnek. A kormány 1 milliárd 239 millió forintot juttatott az önkormányzatnak, ebből el kell helyezni a bérlőket, azt követően pedig le kell bontani az épületeket. Az üres telkek ingyenesen a magyar állam tulajdonába kerülnek.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?