A törvény most Áder János köztársasági elnök elé kerül, akinek szintén öt napja lesz, hogy hitelesítse, vagy az Alkotmánybíróság elé küldje.
A kedden 118 igen szavazattal elfogadott törvény hatalmas vihart kavart, mivel az MNB-vezetők fizetésének radikális emelése mellett arról is szól, hogy az MNB-alapítványok kikerülnek az infotörvény alól, vagyis ezután nem kerülhetnek majd nyilvánosságra a 260 milliárd forintos gazdálkodásukkal kapcsolatos részletek. Az Index szerint a képviselők a szavazás előtt nem voltak különösebben tájékozottak a javaslattal kapcsolatban, ami ennek ellenére gond nélkül átment a parlamenten.
Kapcsolódó
Kövér, miután megszavazta a törvényt, néhány napja azt nyilatkozta, hogy szerinte az MNB alapítványaihoz és társaságaihoz utalt összegek közpénznek minősülnek.
A Magyar Nemzet értesülései szerint Áder János köztársasági elnök nem fogja aláírni a jegybanktörvény módosítását, de a Köztársasági Elnöki Hivatal ezt nem támasztotta alá, sejtelmesen csak annyit közöltek, Kövér aláírásától számított öt napon belül kiderül.
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint a törvénymódosítás alkotmányossági aggályokat vet fel, szembemegy a bírósági és hatósági gyakorlattal.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?