Szentkirályi Alexandra a videóban emlékeztetett: az azt követő napon, amikor a beoltottak száma eléri a négymilliót, újabb, a korlátozásokat enyhítő intézkedések lépnek életbe, amelyek jelentős része védettséghez lesz kötve.
A kormány korábban, online konzultációban kikérte az emberek véleményét az újraindításról: a kérdőívet kitöltök kétharmada támogatta, hogy a védettek kapjanak felmentést egyes korlátozások alól. A kormányszóvivő elmondta: védettségi igazolványt azok kapnak, akik beoltatták magukat, igazoltan átestek a fertőzésen vagy fertőzést igazoló ellenanyag-vizsgálaton vettek részt. Az igazolványt a kormányhivatal állítja ki, azt az érintettek az első oltástól vagy a kérvény beadásától számított körülbelül két héten belül kapják kézhez. Az igazolvány pótlása iránti kérelmet a kormányhivatalok elektronikus űrlapjain keresztül vagy bármelyik kormányablakban személyesen lehet benyújtani. Ha a védettségi igazolvány nem érkezett meg, ezt a [email protected] e-mailcímen, valamint ügyfélkapuval a magyarorszag.hu oldalon lehet jelezni - ismertette.
Mindig legyen kéznél az igazolvány!
Szentkirályi Alexandra felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy a védettségi igazolványt mindig tartsák maguknál, mert anélkül nem mehetnek be azokra a helyekre, amelyek csak a védettek előtt állnak nyitva.
Az éttermek és kávézók teraszait már lehet használni akár védettségi igazolvány nélkül is, a négymillió beoltott után pedig a vendéglátóhelyek belső részei is látogathatók lesznek, oda viszont csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni. A teraszokon a vendégeknek nem kötelező maszkot viselniük, és a vendéglátóhelyek belső tereiben sem kell majd maszkot hordani az evés-ivás idején. A védettséggel nem rendelkező dolgozóknak azonban kötelező a maszkhasználat, és az üzemeltető a védettségi igazolvány ellenére is előírhatja a maszkviselést a dolgozóknak - mondta a kormányszóvivő.
4 millió beoltott felett
A kijárási tilalommal kapcsolatban emlékeztetett: jelenleg este 11 órától hajnali 5 óráig van érvényben, a négymillió beoltott után pedig éjféltől kezdődik majd.
Az állatkertek és vadasparkok szintén a négymillió beoltott után nyithatnak ki a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és kiskorú gyermekeik előtt. A gyerekek korát a szülőknek okmányokkal kell igazolniuk - tette hozzá.
Esküvő jöhet?
Arra a kérdésre, hogy május közepén, végén van-e esély a lakodalmak megtartására, azt felelte: az esküvő személyes összejövetel, sok kontaktussal, így a fertőzés terjedésének veszélye is nagy ezeken az eseményeken. Ahogy nő az oltottak száma, és enyhül a járványhelyzet, remélhetőleg a lakodalmak is megtarthatók majd - mondta, hangsúlyozva: a kormány azon dolgozik, hogy minél előbb minden visszatérhessen a normális kerékvágásba. Zenés, táncos rendezvényt egyelőre tilos szervezni - fűzte hozzá.
A kormányszóvivő beszélt arról is, hogy "a közös erőfeszítéseinknek köszönhetően európai szinten is kimagaslóan sikeres az oltási program", magas a lakosság átoltottsága, a regisztráltak háromnegyede már megkapta a védőoltást, és továbbra is folyamatosan érkeznek a vakcinaszállítmányok.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)