A kismamáknak járó kedvezményekről beszélt csütörtökön Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) államtitkára és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.
Gyulyás Gergely a kormányinfón azt mondta: az első sikeres nyelvvizsgához, illetve az első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjához hozzájárul a kormány. Emellett a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díjához szintén támogatást kapnak a cseden, gyeden és gyesen lévők anyák. Az intézkedés 136 ezer ember érint.
Novák Katalin délelőtt a közrádióban pedig azt mondta: arról is döntöttek már korábban, hogy aki a veszélyhelyzet ideje alatt betölti a KRESZ-tanfolyam és -vizsga 20 éves, valamint a nyelvvizsga 35 éves igénylési korhatárát, az a veszélyhelyzet megszűnése után hat hónapig még élhet a lehetőséggel.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona