A napirendi javaslat szerint az ülés hétfőn 11 órakor a magyar parasport napjára emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A képviselők ezután másfél órában interpellálhatják a kormány tagjait - írja az MTI.
A képviselők ezután határoznak a kormány koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztéséről. Varga Judit igazságügyi miniszter indítványában a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot. A kormány célja ugyanis az emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése.
Döntés várható arról a tavaly decemberben elfogadott hulladékgazdálkodási törvényjavaslatról, amelynek egyes passzusait az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek minősítette. A parlament szavazhat a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2019-es tevékenységéről szóló beszámolókról, valamint Simonka György és Tiba István (mindketten Fidesz), továbbá Szabó Tímea (Párbeszéd) mentelmi jogának felfüggesztéséről is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól