A korábbi tisztifőorvos szerint a hétvégére meghirdetett, majd lefújt tömeges oltás azt mutatja, hogy a kormány nem készített részletes oltási tervet.
Szeptemberben kellett volna elkészíteni az oltási tervet, aztán egyeztetni a szakmával, majd beterjeszteni a parlament elé és megszavazni - mondta az ATV Civil a pályán című műsorában Falus Ferenc korábbi országos tisztifőorvos.
Kapcsolódó
Falus szerint nem kellett volna kampányszerűen meghirdetni a 74 ezer fő hétvégi beoltását, hiszen miközben ez elmaradt, több mint százezer embert beoltottak más vakcinával. Szerinte ez is a szervezetlenségre utal.
"Mi van az egészségügyi államtitkárral? Mi van az országos tisztifőorvos helyettesével? Miért nem ők irányítják az oltást? Miért a közigazgatásban jártas György Istvánra bízták az irányítást? Ez a döntés az egész szakma számára sértés", mondta az adásban Falus Ferenc.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon