Fontos adatok hiánya, illetve ellentmondásossága miatt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által felkért külsős szakértők nem javasolták a Szputnyik vakcina engedélyezését a múlt keddi egyeztetésen - értesült a 444. hu és a Telex. A külsős szakértők kifogásaik ellenére, másnap az Origón megjelent hírből értesültek arról, hogy a Szputnyik megkapta az engedélyt. Ezután több tag is úgy döntött, hogy nem vesz részt a jövőben a tanács munkájában - írja a 444.hu.
Az OGYÉI-től a portál megkeresésére azt írták, hogy a kérdésben megfogalmazott állításokat nem tudják megerősíteni. "Tájékoztatni szeretnénk, hogy az engedélyezési folyamat a nemzetközi normáknak megfelelően történt, hatóságunk ugyanakkor a szakértői bizottságokban folyó munka részleteit, a szigorú titoktartási előírások következtében nem oszthatja meg a nyilvánossággal".
Kapcsolódó
Titoktartási nyilatkozat köti a külsős szakértőket is, még a testület tagjainak a neve sem publikus.
Az OGYÉI azt is írta, hogy "a Szputnyik V vakcinát jelenleg az NNK szakértői vizsgálják. Az OGYÉI - az NNK szakvéleményének függvényében - támogatja a Szputnyik V vakcina felhasználását".
Váratlan húzás
Az orosz vakcinát múlt szerdán, némileg váratlanul engedélyezte az OGYÉI, hiszen Szijjártó Péter is azt mondta, hogy a szakértők még kint vannak üzemlátogatáson Oroszországban, és konzultációkat folytatnak. Az OGYÉI főigazgatója, Szentiványi Mátyás az engedélyeztetés után azt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak, hogy rekordidő alatt, a megszokott 210 nap helyett bő két hónap alatt, megfeszített munkával vizsgálták a Szputnyik V-t. Átnézték a vaskos dossziét, videókonferenciát tartottak, helyszíni szemlén is részt vettek - emlékeztet a portál. "Összességében elmondható, sok kérdést tettünk föl - s ha nem feleltek volna rá, akkor most nem számolhatnánk be arról, hogy lezártuk az érintett vakcina vizsgálatát" - mondta Szentiványi, elismerve, hogy "az úgynevezett fázis-3-as vizsgálatnak hiányzott egy közbülső riportja, de aztán ezt pótolták, illetve minőségi kérdésünk is akadt, amire szintúgy megnyugtató módon feleltek".
A portál információi szerint a meglévő adatok sem adtak választ a külsős szakértők minden kérdésére. Az OGYÉI másnap kiadta az engedélyt.
Együttműködés keretében vizsgálják majd
Az oltást még nem kezdik el, sőt annak a háromezer adagnak a vizsgálatára sem került sor, amely decemberben érkezett az országba, s amelyről Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, hogy tudományos együttműködés keretében fogják vizsgálni. Az operatív törzs mai tájékoztatóján a tisztifőorvos megerősítette, a Szijjártó Péter által pénteken aláírt megállapodásban szereplő kétmillió adag vakcina - ami 30-60-90 napos ritmusban fog majd érkezni - minden gyártási tételét ellenőrizni fogják az NNK-ban. Hogy hány ilyen tétel lesz, azt még nem lehet tudni.
Az orosz vakcinával szembeni bizalmatlanságot eddig két fő ok táplálta, az egyik, hogy már a klinikai vizsgálat harmadik fázisa előtt széles körben alkalmazták, illetve az azóta lefolytatott vizsgálat eredményeit nem publikálták, azok nem hozzáférhetők.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az