Az Átrium 2018-ban 220 millió forintos taóra lett volna jogosult, ezt tekintjük alapbázisnak, a jegyárbevételen felül ennyi kellene ahhoz a működéshez, amellyel a színház normális üzeme lebonyolítható lenne - mondta a Népszava riportjában Ugrai István a magánkézben lévő Átrium Színház művészeti vezetője. 2020-ban az elmaradt előadások következtében a jegybevételek is drasztikusan csökkentek, az állami pályázatokon mindössze körülbelül 74 millió forintot kaptak.
A fővárosi és a II. kerületi önkormányzat támogatása, valamint közönségünk segítsége és az épület tulajdonosainak hozzájárulása teszi egyáltalán lehetővé, hogy még nyitva lehessen a színház. A jövő évről még semmi információjuk nincs, de remélik, hogy járvány lecseng, és újraindulhat a színház.
Az Átrium mint intézmény helyzeténél sokkal aggasztóbb a színészek, alkotók, művészeti munkatársak helyzete. Az alkalmi feladatot ellátók - előadóművészek, tervezők, műszak, díszítők, háttérdolgozók és rendezők: jogdíjasok, megbízási szerződésesek, egyéni vállalkozók, katások - egzisztenciája végveszélybe került, hiszen most nem tudnak dolgozni, ezért fizetést sem kaphatnak.
Ők azok, akik tavasszal minden tartalékukat felélték, és joggal reménykedtek a kormányzat szeptember eleji ígéreteiben, abban, hogy képesek kordában tartani a vírust. Nekik most ki segít? Őket nem támogatja, hogy az alkalmazottak után nem kell járulékot fizetni. Több munkatársunk gondolkodik a szakma feladásán, van, aki már elhagyta a szakmát, van, aki az országot is - jegyezte meg Ugrai István.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy