A színházak bezárása tovább növelte a keresletet az ország első hazai fejlesztésű, a szakma aktív bevonásával létrejött előadó-művészeti streamingplatformja, az eSzínház szolgáltatása iránt - írja a Világgazdaság. Bár az eSzínházat az Alapítvány a Színházakért nonprofit szervezet működteti, az elsődleges cél nem a pandémia miatti kárenyhítés volt, vagyis nem a színházak túlélését segítő bevételszerzés, hanem a közönségépítés és a színházi előadások rögzítése.
Más kérdés, hogy ma már az eSzínházon keresztül értékelhető mennyiségű bevételhez juthatnak a színházak. A járvány miatt mára az eSzínház maradt majdnem az egyetlen platform, amelyen keresztül megfelelő minőségben el tudják juttatni a nézőkhöz - mondta a napilapnak Légrádi Gergely, szervezet vezetője.
A jelen idejű streaming nem visszatekerhető, minden akkor és ott történik, a néző pedig lényegében a színpadról láthatja az előadást, miközben van olyan közvetítés, amikor a néző interaktív módon maga váltogathat két különböző kameraállás között, mint egy adásrendező.
A full HD felbontásban közvetített előadások részleteinek finomhangolását a színházakkal együtt végezte el az eSzínház csapata. Nonprofit szervezetről lévén szó, az eSzínház a jegyek értékesítéséből származó bevételből csak az üzemeltetéshez és a fejlesztéshez szükséges részt tartja meg, a többi a színházaké.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el