A fővárosi és megyei kormányhivatal, a járási (fővárosi, kerületi) hivatal népegészségügyi feladatot ellátó szervezeti egységei, valamennyi egészségügyi szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltató, bentlakásos szociális otthon vezetői és munkatársai, valamint óvodaintézmények vezetőinek adott ki új eljárásrendet Müller Cecília - áll az Index cikkében.
A Hivatalos Értesítőben közzétett új eljárásrend szerint a nyilvántartási rendszerbe a háziorvosnak vagy a fekvőbeteg-ellátó intézménynek precízen be kell jelentenie, és naponta 14 óráig aktualizálnia kell, ha gyanús vagy megerősített esetet tapasztal, vagy közösségi járvány alakul ki az intézményben.
Az eljárásrend meghatározza a Covid-betegek elkülönítésének kritériumait, a közösségbe való visszaengedést, a karantén feloldásának feltételeit, valamint a teszteredmények feltöltésével kapcslatos kötelezettségeket.
Szabály szerint ha egy óvodában fertőzés történik, azonnali hatállyal kötelesek a vezetők az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) jelenteni. Az iskolás gyerekeknél a háziorvos jelenti be.
A járványügyi megfigyelés időtartama az elkülönítéstől számított 7 nap, illetve a karantén 5. napján végzett antigéngyorsteszt, negatív eredménye esetén az elkülönítéstől számított 5 nap.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt