A megszerzett védettség csökkenhet, de mindig megmarad. A mutációkkal az oltások hatékonysága csökkenni fog, de a súlyos, kórházi ápolást igénylő megbetegedést mindegyik oltás segít megelőzni, beleértve a Sinopharmot és a Szputnyikot is. Ugyanakkor mindenkinek nagyon erősen ajánlott a harmadik oltás - mondta Jakab Ferenc a csatornán.
Az omikron-variáns annyira fertőző, hogy még enyhébb tüneteknél is sokan fognak kórházba kerülni. Ami a hibrid immunitást (vagyis az oltás és a fertőzés által együttesen okozott védettséget) illeti, Jakab Ferenc elmondta: erős védelmet adhat, de az oltás ezt az erős védelmet önmagában is tudja biztosítani.
Azt nem lehet megjósolni, hogy az omikron mikor terjed el az országban - tette hozzá a szakember.
Ha elmúlik a járvány, nem lesz szükség újabb és újabb oltásokra, de azt tudomásul kell venni, hogy amíg tart a járvány, háborúban állunk, és addig az immunrendszerünket fel kell vérteznünk a vírussal szemben.
Kérdésre válaszolva Jakab Ferenc annak a véleményének adott hangot, hogy itthon nem fogunk tudni kitörni a 60 százalék körüli oltottságból.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki