Egy nap leforgása alatt 134 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 337 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt napon elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 055 fő - olvasható a kormánytati honlapon.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 773 569 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7713 főre csökkent.
Kapcsolódó
A hivatalos adatok szerint jelenleg 92 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.
A beoltottak száma 5 709 197 fő, közülük 5 504 205 fő már a második oltását is megkapta.
A tájékoztatásból kiderül, hogy egy nap alatt 9,3 ezer új tesztet végeztek. A szerdán publikált számok alapján a laboratóriumi vizsgálatok 1,43 százaléka bizonyult pozitívnak - ez a korábbi napokénál kissé magasabb érték (utoljára június 10-én volt nagyobb). A pozitivitási arány jelenleg jóval kisebb a WHO ajánlásának, amely szerint a 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (Ez az arány jóval alacsonyabb a WHO által maximális határként megszabott 12 százalékos értéknél is.)
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér