Nincs még elég beoltott ahhoz, hogy tovább enyhítsék a járvány miatti lezárásokat – erről döntött szerdai ülésén a kormány. Mjus végén lehet meg az 5 millió beoltott - mondta Gulyás Gergely kancellária miniszer a 168.hu-nak.
Vakcinából van bőven, de most már azok vannak soron, akik válogatnak a vakcinák között. Ezért úgy számolunk, hogy körülbelül két hét múlva, május végén léphetjük át az 5 milliós számot. Minden adat arra utal, hogy a harmadik hullám vége felé tartunk. Épp ezért jó ütemben hoztuk meg az enyhítésről szóló döntéseket - fogalmazott a miniszter.
Mostanra a 18 év fölötti magyar lakosság több mint 55 százalékát beoltottuk. A következő napokban a 16 és 18 év közötti jelentkezők kerülnek sorra, körükben is nagyjából 50 százalék körüli a jelentkezők aránya. Összességében a regisztráltak 85 százalékát oltottuk már be. Van olyan megye, ahol ez már 92-93 százalék, de mindenhol 80 fölött van - sorolta a számokat Gulyás.
Arról, hogy melyek lesznek a nyitás következő lépései 5 millió beoltott után, a jövő szerdán tárgyal és dönt a kormány. Például a rendezvényekkel kapcsolatos szabályozáson lehet változtatni - derül ki az interjúból. De a védettségi igazolványra biztosan szükség lesz a zárt térben tartandó rendezvényeknél.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el