Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére online tudományos konferenciát tartanak, amelynek célja, hogy a tudományos élet szereplői és a közvélemény számára lehetőséget biztosítson a kapcsolódó döntések, intézkedések szakmai háttereként szolgáló elemzések, modellszámítások megismerésére - írta az ITM.
Sikeres védekezés
A járvány az első ütemben azt követelte meg, hogy a terjedési sebességének csökkentésével a legrosszabb forgatókönyvvel számolva időt nyerjünk az egészségügyi felkészülésre - olvasható a közleményben. Az emberek közötti kontaktusok számának drasztikus visszavágása eredményes stratégiának bizonyult, jelentős részben az állampolgárok felelős magatartásának köszönhetően. A kormányzati intézkedések elfogadottsága és betartása magas szintű, a társadalmi kontaktusok száma településtípusonként különböző mértékben, 70-90 százalékkal csökkent. 2020 áprilisában a napi újonnan megerősített és bejelentett esetszám 14 és 210 között ingadozott Magyarországon. Április 21-ig összesen öt olyan nap volt, amikor 100 fölött volt a bejelentett új megbetegedések száma. Az esetek jelentős hányada azonban néhány zárt közösségben, jellemzően kórházi osztályokon, szociális vagy idősotthonokban bekövetkezett fertőzésekhez köthető. A jelenlegi ismeretek szerint ezeken kívül április első felében naponta 7 és 48 közötti megbetegedést jelentettek, leginkább egy-egy háztartáson belül alakulnak ki néhány fős terjedési láncok, amelyek megszakadnak.
Az országos kiterjedésű járványt a védekezés első fázisában sikerült elkerülni Magyarországon.
Május elején új fázis következik
Palkovics László nyitóelőadásában elmondta, hogy a megtett lépésekkel és a magyar emberek felelős magatartásának köszönhetően értékes időt nyertünk arra, hogy az egészségügy felkészültségét magasabb szintre hozzuk. A széles körű korlátozó intézkedések fenntartása azonban az ország gazdaságára hosszú távon egyértelműen káros. A védekezés május elején kezdődő második fázisában a feladat a biztonságos visszatérés feltételeinek, ütemezésének megbízható elemzéseken és folyamatos nyomon követésen alapuló meghatározása. A hazai kutatási kapacitások, a tudományos élet képviselőinek szakértelme rendelkezésre áll ahhoz, hogy a gazdaság újraindítása, a korlátozások fokozatos lebontása a második fázisban a kellő megalapozottsággal mehessen végbe - írta az ITM.
Az ITM vezetésével egy hónapja epidemiológusokból, matematikai modellezőkből és az egészségügyi ellátórendszer adatait elemző szakemberekből álló munkacsoportok térképezik fel a járvány terjedésével kapcsolatos folyamatokat, kilátásokat. A kutatók munkáját a társadalmi kapcsolatok alakulását vizsgáló hálózatkutatók és szociológusok is támogatják. A szakemberek kapcsolatban állnak a Jakab Ferenc professzor vezette koronavírus kutatócsoporttal. Munkájukat nagyban segítik a már több mint 350 ezer kitöltésnél járó online kérdőívre adott válaszok is (covid.sed.hu), amelynek kitöltésére továbbra is buzdít az ITM.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy