Péter Ádám kiemelte, bárki megkérdezi, azt feleli: az oltás a megoldás. Kitért arra is, hogy Magyarországon többféle vakcina áll rendelkezésre, amelyekről elég sok elbizonytalanító információ látott napvilágot. A szakember viszont leszögezte: egyértelműen, szakmai bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy mindegyik vakcina, amelyet Magyarországon használatba vettek, biztonságos és hatásos.
A Honvédkórház szakorvosa mindenkitől azt kérte: bízzanak az orvostudományban és az orvosokban. Aki regisztrál, azt az oltást fogja megkapni, amelyik számára a legmegfelelőbb - jelentette ki az MTI szemléje szerint.
Péter Ádám - aki az első hullám óta vesz részt az intenzív osztályra kerülő koronavírusos betegek ellátásában - az M1 stábjának meg is mutatta, hol látják el a súlyos állapotba került fertőzötteket. Elmondta, hogy valaki már megbetegedésének első napjaiban az intenzív osztályra kerül, de olyanok is vannak, akiknél a hetedik nap környékén lép fel olyan állapotromlás, amely miatt intenzív osztályra kerülnek.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus elsődlegesen a tüdőt érinti, de a vese, a szív működésében is problémát okozhat. "Ez a vírus minden szervre hat" - szögezte le Péter Ádám, aki azt is kiemelte: az orvosok számára is megdöbbentő, milyen nagy arányú halálozást okoz a koronavírus.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Ikonikus fotók készültek Zelenszkij és Trump találkozójáról Ferenc pápa temetésén

Négy-öt millió magyar ember életét változtatná meg a kormány, konzultáció is lesz róla

Több száz épület olmott össze kártyavárként Ecuadorban

Utasok tízezreit érinti a menetrendváltozás májustól

Óvatosság és kivárás: sokan nem tudnak megbirkózni a gigantikus lakásárakkal

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

A speckó okostelefont már nem is exportálják a kínaiak

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat
