A maszk azért fontos, mert más légzőszervi betegségek is vannak, sokat beszélünk a koronavírusról, de itt van az influenza és a nátha időszak, tehát ezeknek jelentős része kivédhető a maszkhasználattal és csökkenthető a betegek száma - mondta a műsorban.
Az idei influenzaszezon súlyosságát nem lehet előre megjósolni, biztosan lesznek influenzás betegek, de a pontos számukat nem lehet tudni, korábban is volt már olyan, hogy enyhe influenzaszezon volt, amikor még nem kellett maszkot hordani.
Kapcsolódó
Rusvai Miklós nem tenné kötelezővé az oltást, de az egyesek által diszkriminatívnak mondott intézkedésekkel egyetért, mert aki felvette az oltást, az saját magát és a környezetét is védi. Az immunológus szerint fontos, hogy mindenki maga döntsön az egészségéről, ő például az eutanázia kérdésében is megengedőbb lenne. A maszkviselést most még nem tenné kötelezővé, de a járvány egy bizonyos szintjénél igen, a közterületeken, beváráslóközpontokban és a tömegközlekedésen.
Rusvai kiemelte, hogy fel kell készülnie rá mindenkinek, hogy át fog esni a víruson, akkor is ha be van oltva, és akkor is, ha nincs, az a kérdés, hogy enyhébb vagy erősebb lefolyású lesz-e ez a folyamat.
Legolvasottabb

Baljós jelek utalnak egy komolyabb őszi összeomlásra

Öt jel, ami azt mutatja, igaza van Orbán Viktornak, pokoli lesz az ősz és a tél

Öngyilkos merénylőtől mentették meg a Puskás Aréna szurkolóseregét a brit rendőrök

Ekkortól várhatók a sötét délutánok, megvan az őszi óraátállítás időpontja

Varga Mihálynak van egy jó híre
