Csorbai Attila közölte, hogy a koronavírus-járvány miatt a piac 30 százalékát jelentő hotelek és éttermek kiesetek, így mára az önköltség alá zuhant az élő baromfi kilónkénti átvételi ára - írja az MTI az M1 műsorát idézve.
Az árzuhanás miatt, a korábbi 260-270 forinttal szemben, mára 230 forintra csökkent a kilónkénti felvásárlási ár, mert mindenki szabadulni igyekszik a készletektől.
Kapcsolódó
Az elmúlt időszakban a járvány mellett a madárinfluenza is sújtja a termelőket. Példaként említette, hogy az utóbbi időben az Alföldön kétmillió fertőzött állatot kellett leölni.
Mindennek következtében sok termelő mehet csődbe, ami a termelés visszaesését, később egy keresleti piac kialakulását eredményezheti, ami brutális áremelkedéssel járhat.
Ebben a helyzetben tartja szükségesnek a terméktanács a harmadik országból származó, évente mintegy 850 ezer tonnányi baromfihús importjának korlátozását - mondta Csorbai Attila.
Koronavírus
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona