A köznevelési intézményekben az őszi úszásoktatást központilag felfüggesztették, de a tanórákon kívüli foglalkozások, tanulmányi célú és szabadidős programok egy része megtartható.
Színházlátogatás van, belföldi kirándulásról is lehet szó, de egyértelműen erősen csökkent ezek száma a járványhelyzet miatt. A második félévben remélhetőleg már lesz lehetőség szalagavatók, ballagás, kirándulások, látogatások, testvériskolai kapcsolatok, szakmai rendezvények, sport és művészeti fesztiválok megtartására. A 9. és 11. évfolyamosok külföldi nyelvtanulási programja - amelyet tavasszal egy évvel elhalasztott a kormány - szinte biztos, hogy ebben a tanévben is elmarad, semmi hír róla. A fogadó országok is nagyon óvatosak a jelenlegi helyzetben - mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke a napilapnak.
Kapcsolódó
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott központi járványügyi protokoll szerint az osztály- és tanulmányi kirándulások belföldi megvalósítása lehetséges, de megfontolandó. A külföldre tervezett utak kapcsán azt kéri a szaktárca, hogy azokat belföldi úti céllal tervezzék át.
Kozák András, tanügyigazgatási-jogi szakértő szerint a külföldre utazást kormányrendelet tiltja, és bár a jogszabály kivételként említi a hallgatói vagy tanulói jogviszony alapján fennálló tanulmányi és vizsgakötelezettség teljesítését, a szabadidős célú programok ebbe nem tartoznak bele. Az iskolákban számos tanórán kívüli program van, amelyek szigorú biztonsági intézkedésekkel megvalósíthatók. Intézményen kívüli tevékenységet most jóval kisebb számban, egyéni mérlegelés alapján szerveznek, elsősorban szabadtéri programokat, kikérve a szülők, a diákönkormányzatok véleményét.
A jelenleginél szigorúbb, egyértelmű központi iránymutatásra lenne szükség - véli Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke, aki szerint problémás, hogy az intézkedési terv csak javaslatokat és ajánlásokat tesz ahelyett, hogy pontos utasításokat tartalmazna. Nem tudunk mit kezdeni a "lehetséges, de megfontolandó" és ehhez hasonló kifejezésekkel. A lágy megfogalmazások csak káoszhoz vezetnek - fogalmazott Szabó.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak