A miniszterelnök erről szóló határozata a Magyar Közlönyben jelent meg. A felmentés és a kinevezés csütörtöktől (szeptember 10-től) hatályos.
A Wikipédia adatai szerint Alakszai Zoltán az ELTE-n szerzett jogi diplomát 2014-ben. Miskolcon lett önkormányzati képviselő, majd a város jegyzője volt 2016 és 2019 között. A 2019-es választásokon a Fidesz és a KDNP közös polgármesterjelöltje volt a városban. A választáson 40,83 százalékkal a második helyet szerezte meg az ellenzéki Veres Pál mögött (54.8 százalék). Tavaly október 31-én lemondott jegyzői tisztségéről. Listáról bekerült a közgyűlésbe, jelenleg önkormányzati képviselőként dolgozik.
Kapcsolódó
A most leváltott Demeter Ervin az első, 1998-2002 közötti Orbán-kormány elején a Miniszterelnöki Hivatalban volt politikai államtitkár. 2000-ben kinevezték Kövér László utódjaként a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős tárca nélküli miniszterré.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az