A korábbi árstopos időszak tapasztalatai alapján a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) egyértelművé tette, nem támogatja újabb ármaximálás bevezetését.
A szervezet jelezte, fontosnak tartanák, hogy a kormány a szakmai szervezeteket vonja be a tárgyalásokba egy-egy ilyen döntés előtt – írja az Infostart.
Mint a lap fogalmazott:
levegőben lóghat az árstop újbóli bevezetése,
majd idézték Neubauer Katalint, a szövetség főtitkárát: „Bízunk benne, hogy mielőtt ilyen irányú szándékot nyilvánítana a kormány, azelőtt tudunk egyeztetni”.
Megugrik, száguld vagy elszáll az infláció? Itt a tojásmatek
Egy rakás termék esetében azt érezheti az „átlagfogyasztó”, hogy az elmúlt tíz évben mindennek kegyetlenül elszállt az ára, a statisztikák mégis némileg árnyalják a képet. Bővebben.Felidézte, a kereskedők a 2022 és 2024 közötti másfél éves időszakban markáns tapasztalatokat szereztek az ársapkákról. Akkor néhány hónap alatt már tisztán látszott, hogy a félelmeik valóra válnak, erősödött az import, de voltak olyan termékek, amelyekből jelentős áruhiány volt.
„Torzultak a termékpályák, és sajnos a termelésben is zavar keletkezett, mert azok az élelmiszerek, amelyek nem egy gyártósoron készülnek, hanem például élő állat testtája, teje vagy tojása, ott egyáltalán nem lehet ezeket a folyamatokat gombnyomásra változtatni”
– emelte ki az MNKSZ vezetője, rögzítve, mára világos, hogy a hatósági árplafon hosszú távon nem csökkentette az inflációt.
Miért fejszével faragnak Orbánék, ha adót is lehetne csökkenteni?
Nem úgy tűnik, hogy a magyar kormány hajlandó lenne lemondani akár egy fillér adóbevételről is. A költségvetés egyensúlya ugyanis sokkal fontosabb annál, hogy megint rekorder az infláció. Részletek.A főtitkár arra is kitért, az élelmiszerár-emelkedések hátterében az áll, hogy a béremelések megjelennek a kereskedők költségoldalán is, ugyanígy a drágább energia és a gyenge forint is. Hangsúlyozta, nem csupán a kereskedőkkel kell egyeztetni, hanem a feldolgozóipari, a termelői és a nagykereskedelmi beszállítói oldallal, partnerekkel is.
Neubauer Katalin leszögezte, a jövő héten lesz egy egyeztetésük a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM), és a tárgyalás egyik pontja az élelmiszerárak alakulása lesz.
Kényes helyzetben a kormány: Ha van rajta ársapka, az a baj – ha nincs rajta, az a baj
Bizonyos szakértők óva intenek az ársapkától, de a kormányinfón mégis hamarosan bejelenthetnek egy, az árakat legyűrni szándékozó lépést vagy intézkedéscsomagot. Tényleg jó ötlet belenyúlni a bolti élelmiszerárakba? Hogyan vizsgázott korábban az árak állami befagyasztása? Cikkünkben ennek jártunk utána.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter