Februártól a Merényi ellátási területéhez tartozó betegeket az Országos Pszichiátria és Addiktológiai Intézet(OPAI) látja el, addig a mentők négy-öt kórház között osztják szét az ellátásra szorulókat - derül ki a lap cikkéből. A lap már korábban is írt arról, hogy szakemberhiányra hivatkozva felszámolják a főváros egyik "szuper kórháznak" szánt intézményében a pszichiátriai részleget, amelynek a kialakítására sok tízmilliót, legutóbb két éve 69 millió forintot költöttek.
Két hónapja Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, a tervezett beruházások részeként zárják be az osztályt, egy december közepi interjúban viszont már azt mondta, hogy az év végével nem szűnik meg az osztály, a főváros pszichiátriai ágyainak száma változatlan marad.
Kapcsolódó
A Merényi pszichiátriai részlegét 2007-ben az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása után ágyanként egymillió forintos állami támogatással alakították ki. Alig két éve a 64 ágyas pszichiátriai osztály teljes, a 69 ágyas rehabilitációs osztály pedig részleges felújításon esett át, miután az ombudsman a látogatásakor sokkoló állapotokat talált, s az osztály bezárására szólított fel.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva