A magyar gazdaság 2030-ra digitalizált és körforgásos lesz - idézte Orbán Viktor miniszterelnököt a G7. Míg a digitális elemet vélhetően ma már mindenki érti, nagy kérdés a magyarok el tudják-e képzelni a felvázolt fejlődési irány másik elemét a körforgásos gazdaságot. Ezért a Reacty Digital piackutató céggel együttműködve ezerfős mintán megkérdezték erről az embereket.
A körforgásos gazdasági a fogyasztás és nyersanyag-felhasználás visszafogását célzó gazdasági modell, amelynek alapvető eleme az újrafelhasználás, azaz hogy az ételmaradéktól a hűtőszekrényig lehetőleg semmi ne végezze szemétlerakóban, hanem visszakerüljön a gazdaság körforgásába. Emellett fontos eleme a fogyasztás csökkentése a megosztásos gazdaság erősítésével, a magántulajdon csökkentésével és a tervezett elavulás visszaszorításával.
A felmérés szerint a magyar lakosság 51 százaléka még nem is hallotta a körforgásos gazdaság kifejezést, további 34 százaléka pedig hallotta ugyan, de nem ismeri a mögötte lévő elgondolást. A fogalom az utóbbi időkig nem kapott kitüntetett figyelmet az állami kommunikációs üzenetekben, inkább csak a magánszféra szereplői, az ebben érdekelt cégek beszéltek róla. Ennek tükrében az is eredmény, hogy a lakosság 15 százaléka úgy érzi, tisztában van a körforgásos gazdaság jelentésével, további 34 százaléka pedig már legalább hallotta a kifejezést.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre