A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első kiemeli, hogy a debreceni Csokonai Színház a Modern Városok Program keretében újul meg. A felújításra a kormány korábban (a 2017–2019. közötti időszakra) már jóváhagyott több mint 6,3 milliárd forintot. Ezt a keretet most további 3,8 milliárddal megemelték a következő bontásban:
- a 2022-ben 1,86 milliárd forint,
- a 2023. évben 1,95 milliárd forint forint
fordítható erre a célra, az adott évi központi költségvetésből.
A másik határozat pedig arról szól, hogy az uniós Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) finanszírozza a tiszalöki vízlépcső és hajózsilip rekonstrukcióját. Ennek az eredeti támogatása alig több mint 5 milliárd forint volt, amelyet a kormány most 540 millió forinttal növelt, így a teljes összeg 5,6 milliárd forint lett. A leírás szerint a rekonstrukció révén a vízkészletekkel javulnak a fenntartható gazdálkodás feltételei. A vízgazdálkodási fejlesztéssel érintett területek nagysága 200 ezer hektár.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük