"Az elmúlt napokban olyan pánikkeltő üzeneteket és hamis híreket terjesztett a "dollárbaloldal" a közösségi médiában, továbbá SMS-eken keresztül is, melyek szerint a lakossági megtakarításokat veszély fenyegeti, és emiatt az a legjobb szerintük, ha az emberek megszüntetik a bankbetéteiket. Ezek az állítások egyrészt valótlanok, és súlyosan sértik az ország, illetve a magyar állampolgárok érdekeit, másrészt az ilyen rémhírek terjesztése bűncselekmény, melyekkel kapcsolatban a rendőrség már nyomozást indított" - írta Kocsis Máté közösségi oldalán.
A kormmánypárti frakcióvezető kilátásba helyezte, hogy haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményez a DK-s Varju László - és a kijelentésit közlő médiafelületek - ellen, ha az ellenzéki politikus megtartja a témában péntekre tervezett sajtótájékoztatóját.
A legnagyobb parlamenti képviselőcsoport vezetőjeként szeretném teljesen világossá tenni, hogy amennyiben Varju László valóban megtartja mai sajtótájékoztatóját ebben a témában, tovább terjeszti a veszélyes álhíreket és ezáltal segédkezik a forint elleni támadáshoz, haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményezünk ellene, továbbá az azt közlő médiafelületekkel szemben is
- olvasható bejegyzésben.
A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője ebben az esetben még a mai napon kezdeményezi Varju László valamennyi országgyűlési tisztségétől való megfosztását, mert a DK képviselője sajtótájékoztatójával egy "vörös vonalat" lép át.
"Aki előre megfontoltan, külföldi érdekek szolgálatában valótlanságokat és rémhíreket terjeszt, ezáltal részt vesz egy forint elleni támadásban, az egészen biztos lehet benne, hogy vállalnia kell a büntetőjogi következményeket is, továbbá a magyar Országgyűlésben tisztséget nem viselhet" - fogalmazott Kocsis Máté.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Súlyos betegség sújtja a gyerekeket a Dunántúlon, a szülők sincsenek biztonságban

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Itt az olcsó B kategóriás jogosítvány, de sokan csak féljogsinak tartják

Most jól figyeljen: lehet, hogy már ön is nyugdíjba mehetne

Egy méltatlanul lesajnált magyar nagyváros lenyűgözte a külföldi utazásszervezőket

A Facebook algoritmusa végre elsőbbséget adott a híreknek

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

A magyar szörnyeteggyár több mint 110 millió eurót transzformált össze
