200 főre apadt a kormánykoalíció létszáma a 386 fős magyar parlamentben, miután a kisgazda frakció kizárta soraiból Csúcs Lászlót, és evvel négy másik frakciótagot is távozásra kényszerített.
Egy friss kutatás szerint a szektorban dolgozó munkavállalók többségének nincs kötődése a cégéhez.
Matus Sutaj Estok belügyminiszter szerint talán mégsem egyedül cselekedett a merénylő, vannak erre utaló jelek.
Az Economx balatoni tapasztalatai szerint általánosságban „csak” 8-10 százalékos az emelés.
Még időben foglalja le a helyét, aki idén nyáron vonattal utazna az Adriára.
Egyes elemzők szerint igen, mert ugyan szépen erősödik a forint, de ez nem tart sokáig.