A kormány négy és félmilliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket – jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca közleménye szerint.
Az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak majd az érintettek. A tárca tervei szerint több, mint ezer hentesüzlet részesülhet a boltonként akár 3 millió forint támogatásban.
Nagy István a jelenlegi energiaválsággal és a nehéz gazdasági helyzettel indokolta a kis hazai hentesüzleteknek nyújtott támogatás intézményének bevezetését.
Az agrártárca vezetője szerint az alapvető szolgáltatások mennyiségileg és minőségileg magasabb színvonalú hozzáférhetővé tétele nagyban növeli a kistelepülések népességmegtartó erejét. Ezek között is fontos szerepet játszik az élelmiszerekhez való hozzáférés. Ennek biztosítását szolgálja a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek támogatása, amelynek segítségével sikerülhet megőrizni ezeket az üzleteket a jelenlegi gazdasági kihívások mellett is.
Nagy István arról is beszélt, hogy a kis hentesüzletek létrehozhatnak rövid ellátási láncokat, hozzájárulhatnak az élelmezésbiztonság megvalósulásához, fenntartásához és munkát is biztosítanak az ott élőknek. Ezek a kereskedelmi egységek biztosítják Magyarország tradicionális, változatos, térségi ízvilágának és konyhaművészetének fennmaradását is. Egyszersmind ezen üzletek léte a vidék és különösen a kistelepülések népességmegtartó erejének is alapját képezik, így támogatásuk társadalmi és demográfiai szempontból is jelentős – emelte ki az agrártárca vezetője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)