A hónapokkal ezelőtt bejelentett őszi kirúgások miatt a közszféra központi intézményeiben dolgozók körében teljes a bizonytalanság. Még a szakszervezeti vezetők sem kaptak részletes információt a kormány bürokráciacsökkentő terveiről.
A bizonytalanság miatt tömegesen menekülő dolgozók és a hónapok óta tartó létszámstop miatt sok helyen az eredeti létszám fele, kétharmada végzi már ma is a munkát, mégis további embereket kell elküldeniük - írta a napilap.
A Népszava információi szerint a legelkeserítőbb helyzetben az Emberi Erőforrások Minisztériumának dolgozói vannak, ahol összesen 2800 státuszt szüntetnek meg, ebből ezret a minisztérium apparátusában. Elsősorban a már most is betöltetlen helyeket szüntetik meg, és a nyugdíjas korú munkatársakat küldik el.
A Külgazdasági- és Külügyminisztériumban pedig azt közölték több dolgozóval, hogy megszűnik a munkaviszonyuk, de továbbra is a minisztériumban dolgozhatnak, ha munkaviszony-létesítési kérelmet adnak be a KKM Oktatási és Rekreációs Kft.-hez.
A közszféra munkavállalóit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) kedden szövetségi tanács ülést tartott, ahol minden szakma képviselője kétségbeejtő állapotokról számolt be - mondta Földiák András elnök. Mindenki fél a minisztériumokban és a központi háttérintézményekben, legyen szó adószakemberről, statisztikusról vagy nemzetbiztonsági szakértőről - fogalmazott a lapnak Agg Géza, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének (KSZSZ) elnöke.
Fotó forrása: Stocksnap
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat