Papp Gábor elmondta: idén 300 madár kilövésére kaptak engedélyt. A ritkítást az Abádszalóki-medencében újonnan létesült kárókatona-telepen kezdik.
Az ökológus emlékeztetett arra, hogy korábban riasztással próbálkoztak, de az nem volt hatékony, mert sok esetben nem sikerült távol tartani a madarakat a fészküktől. Az egyetlen eredményes út a lőfegyveres gyérítés, amelyet fészkelési időben végeznek 2013 óta. Akkor még csak 76 példány kilövésére volt engedélyük.
Kapcsolódó
A rendszeres állományszabályozás eredményeként az Óhalászi-Holt-Tiszán levő kormorántelep gyakorlatilag teljesen eltűnt - közölte Papp Gábor.
Az ökológus elmondta: a Tisza-tavon fészkelő nagy kárókatonák évente több mint 100 tonna halat fogyasztanak el, ami nagyságrendileg megfelel az egész éves Tisza-tavi horgászfogásnak. A kár jelentős, hiszen mintegy ezer-ezerötszáz forinttal kell számolni kilogrammonként.
Donkó Péter, a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének titkára az MTI-nek elmondta: száz nagy kárókatona riasztására, gyérítésére kaptak engedélyt a Tisza Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán. Negyvenöt példányt ejtettek el, az idei gyérítést lezárták.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot