A lap a Hungarian Spectrumra hivatkozva azt írja, hogy a kuratóriumi tagok fele kilépett a Fellegi Tamás volt nemzeti fejlesztési miniszter irányításával működő The Hungary Initiatives Foundation (HIF) nevű magyar alapítású amerikai alapítványból.
Eszerint George Pataki, New York egykori kormányzója nincs már a tagok között, csakúgy, mint Katrina Lantos Swett, Tom Lantos, a 2008-ban elhunyt, magyar származású kongresszusi képviselő lánya sem. A HIF honlapja szerint már nincs a kuratóriumi tagok között Susan Hutchinson, a Charles Simonyi Fund for Arts and Sciences igazgatója sem, és eltűnt a tagok közül Michael J. Horowitz is.
Fellegi 2011-ben. A nemzeti fejlesztési miniszter főlobbista lett.
A honlap szerint négyen maradtak az alapítvány kuratóriumában Fellegin kívül: April H. Foley egykori budapesti amerikai nagykövet, dr. John P. Lipsky, az IMF korábbi igazgató-helyettese; Kurt Volker, az Egyesült Államok volt NATO-nagykövete, illetve Edith K. Lauder, a Magyar-Amerikai Koalíció egykori elnöke. A Hungarian Spectrum felhívja rá a figyelmet, hogy a maradók között sem teljes az egyetértés, hiszen Kurt Volker, Orbán Viktor korábbi támogatója is bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi fejleményekkel kapcsolatban az ATV-nek adott interjújában.
A Népszabadság megkeresésére Susan Hutchison azt válaszolta: Azért voltam a HIF kuratóriumának tagja, hogy segítsek a felállításával, és most, hogy már egy néhány éve megalakult az én szakértelmemre nincs szükség többé. A kuratóriumi tagok önkéntesként dolgoznak, és az Egyesült Államokban az a hagyomány, hogy a tagok rendszeresen cserélődnek és új önkéntesek jönnek helyettük.
A volt nemzeti fejlesztési miniszter Fellegi jelenleg az Orbán-kormány fő lobbistája Washingtonban. Emellett vezeti a HIF-et, amely amerikai, nonprofit szervezetként határozza meg magát, feladata pedig, hogy elősegítse a Magyarország és az Egyesült Államok közötti együttműködést. A Budapest Beacon szerint Fellegi vízumkérelmében az áll: fizetése évi 155 085 dollár, azaz közel 38 millió forint - írta a nol.hu.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el