Még 2015 tavaszán is reménykedett Tarlós István főpolgármester, hogy valamiképpen megússza főváros a dugódíjat. Ez ügyben maga is kint járt Brüsszelben és tárgyalt az illetékesekkel - írja a Figyelő mai száma.
A budapesti küldöttség azonban nem járt sikerrel, "lepattant a Bizottságról, Brüsszel egyértelművé tette, hogy a 4-es metró támogatási szerződésében vállalt kötelezettséget teljesíteni kell". Azóta versenyfutás van az idővel, ugyanis legkésőbb 2016 végéig be kell vezetni" - fogalmaztak a lapnak.
A lap városházi forrásai szerint kétlépcsős szisztéma szisztéma rajtolhat 2016 végén: mindenkinek kell fizetnie éves matricát, aki átlépi Budapest határát - ennek összege pár ezer (3000-7000) forint lenne. Emellett lenne egy belső zóna, ahova már havonta több száz forintos díjért lehetne behajtani - így éves szinten 10-12 ezer forintos díj jöhet ki.
A lap szerint hivatalos bejelentés pénteken várható a Városháza részéről - miközben eddig a témával kapcsolatban egyetlen elemzés, hatástanulmány nem került nyilvánosságra.
Egy újabb sarcot azonban egyetlen vezetés sem tud örömmel bejelenteni. Különösen nem a netadó miatti felháborodás és sorozatos demonstrációk után. A lap szerint Budapest vezetése és a kormány retteg attól, mi lesz a politikai hatása, ezért igyekeznek olyan szisztémát találni, ami nem jelent elviselhetetlen terhet az érintetteknek. Az intézkedést ez esetben lehet úgy kommunikálni, hogy "nem mi akartuk, hanem az EU" - írta a Figyelő.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban