A Mol igyekszik a lehető legegyértelműbb módon, több nyelven is kimatricázva felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar rendszámú gépjárművek tulajdonosai a fizetéshez vigyék magukkal bemutatásra a forgalmit. "Amennyiben igazolni tudja, hogy magyar forgalmi rendszámú gépjárművel érkezett, úgy a kasszánál érvényesítésre kerül az az árcsökkentő diszkont, ami érvényesíti a hatósági árat" - idézi az Infostart Ratatics Péter, a Mol fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatóját.
A szakember szerint nemcsak a Mol, hanem a többi piaci szereplő, és összességében a magyar lakosság számára is jó döntés született. Meglátásuk alapján a rendelkezésnek két fő hatása lesz: egyrészt csökkenni fog a határ menti kutakon a nyomás, így a leürülések száma is, ami az ott élő magyar lakosság számára rendkívül jó hír, hiszen a korábban megszokott módon fog tudni üzemanyaghoz jutni. A másik pozitív hatás pedig az, hogy június hónapra nagyságrendileg 15 százalékkal csökkenhet a hazai kereslet, amit nagykereskedelmi, illetve gyártói oldalról stabilan el fognak tudni látni.
Ratatics szerint korábban, az új szabályozás életbe lépése előtt rengeteg visszaélés történt a határ menti részeken a szomszédos országokból. Közölte:
A legkreatívabb módon jöttek át különböző átalakított gépjárművekkel, tartályokkal, hogy minél több 480 forintos áron megvett üzemanyagot vigyenek el.
Szerinte számítani lehet arra, hogy ezt a fajta kreativitást, az olcsóbb üzemanyag reménylében, igyekezni fognak megtartani. Ennek egyetlen kiküszöbölési lehetősége a forgalmi bemutatásra – emelte ki.
A kettős árazást ugyanakkor kritizálta Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke, szerinte ugyanis a benzinkutak úgynevezett totemoszlopain 480 forintos üzemanyagárat kell kiírni, tankolásnál kis számokkal 720 forintot, a kasszánál pedig 720 forint literenkénti árat kérnek el. Mindez fogyasztóvédelmi kérdéseket vet fel, nem beszélve arról, hogy hátrányosan különböztetjük meg a külföldi állampolgárokat. Attól tartunk, hogy tömegével perelhetik a benzinkutakat emiatt. Lattmann tamás nemzetközi jogász pedig sértheti az uniós szabályokat az üzemanyagárakra vonatkozó új szabály. (Erről ebben a cikkünkben olvashat részletesebben.)
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban