A benzinkutak úgynevezett totemoszlopain 480 forintos üzemanyagárat kell kiírni, tankolásnál kis számokkal 720 forintot, a kasszánál pedig 720 forint literenkénti árat kérnek el. Mindez fogyasztóvédelmi kérdéseket vet fel, nem beszélve arról, hogy hátrányosan különböztetjük meg a külföldi állampolgárokat. Attól tartunk, hogy tömegével perelhetik a benzinkutakat emiatt - mondta a 24.hu-nak Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke a héten vezetett új üzemanyagár-szabályozásról.
Ennek a lényege, hogy csak magyar rendszámú autóba lehet árstopos üzemanyagot tankolni maximum 480 forintért, a külföldieknek a piaci árat, azaz több mint 700 forintot kell fizetniük.
Kapcsolódó
Lattmann Tamás nemzetközi jogász pedig arról beszélt a portálnek, hogy lapvető uniós alapszabály, hogy a fogyasztók közötti bármilyen diszkrimináció tilos, az üzemanyagok kettős árazása pedig ezt a szabályt sértheti. Utalt arra a német kezdeményezésre, amely fizetőssé tette volna a német sztrádákat a külföldi autósoknak, de az EU-s jog nem engedte ezt a különbségtételt, így végül letettek erről a tervről. Szerinte nem egyértelmű, hogy jogszerű-e az intézkedés, mert az Európai Bíróság gyakorlata szerint kedvezménnyel is lehet diszkriminálni a fogyasztók között. A diszkrimináció tilalma mellett fogyasztóvédelmi aggályokat is felvet a kettős árazás.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük