Egész biztos tűnik, hogy lesznek olyan nyugdíjasok, akik idén karácsonyra is kapnak Erzsébet-utalványt. Ha pedig a kormány is úgy dönt, év végén is kiosztják a lassan rendszeressé váló utalványokat, akkor lesz, aki két helyről is kap ilyen juttatást - írta az mfor.hu. A kormány egyelőre még ebben a kérdésben nem döntött, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a portál érdeklődésére jelezte, idén is vizsgálni fogják, hogy kapjanak-e a nyugdíjasok utalványokat.
A cikk szerint Budakeszi önkormányzata azonban már most a közgyűlés elé terjesztette a témát a szeptember 27-i ülésén. Bakács Bernadett, alpolgármester előterjesztése szerint a Budakeszin élő, szociálisan rászoruló nyugdíjasokat 3000 forint/fő összegben, a rászoruló családokat pedig 2000 forint/család összegben támogatná a városvezetés karácsony előtt Erzsébet-utalvány formájában
Kapcsolódó
Nem Budakeszi az egyetlen olyan település, amely külön, saját hatáskörben is extra juttatást ad a rászorulóknak év végén. Tavaly Hódmezővásárhely megduplázta a kormány által adott Erzsébet-utalványt, és többek között például az V. kerületi vezetés is adott plusz utalványt a kerületi nyugdíjasoknak. Terézvárosban pedig most szeptemberben vittek a postások 5000 forint értékű Erzsébet-utalványt a kerületben élő mintegy 8 ezer nyugdíjasnak.
Fotó: Földi D. Attila/Napi Gazdaság
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az