Az OMSZ előző főigazgatóját, Mártai Istvánt Szócska Miklós államtitkár szerint azért váltották le, hogy ezzel felgyorsuljon a mentőszolgálat fejlesztése. Az új megbízott főigazgató szerint azonban a források szűkössége a már beharangozott fejlesztések kudarcával fenyeget.
A lap szerint a váltáskor az államtitkárság hárommilliárd forintos gyorssegélyt adott az OMSZ gazdálkodásának stabilizálására, de úgy látszik, ez kevés volt: még 1,3 milliárd kellene 59 új mentőautóra, 2,6 milliárd forint bérekre (ez a dolgozók kéthavi bérköltségét fedezné), de az sem megnyugtató, hogy jelenleg a 710 mentőből csak 30-34-re jut biztosan orvos, további 130-140 kocsira mentőtiszt, a maradékra pedig csak ápoló jut.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?