Az amerikai kormány világossá tette, hogy nincs "új fejezet" a magyar-amerikai kapcsolatokban: az Egyesült Államok most is ugyanolyan kritikusan viszonyul a magyarországi korrupcióhoz, a médiaszabadság és a demokratikus értékek helyzetéhez, mint korábban. Mindez a vs.hu szerint Colleen Bell Corvinus Egyetemen tartott beszédéből derült ki. (A beszédet teljes terjedelmében itt olvashatja el.) A nagykövet ugyanis egy eddig még tőle nem látott keménységgel olvasta a magyar kormány fejére az Egyesült Államok számos kritikáját.
A nagykövet szerint a magyar-amerikai kapcsolatok szerinte erősek, a gazdasági együttműködés szintén nagyon jó a két ország között, de lehetne még jobb is. Az amerikai befektetők elégedettek az itteni üzleti környezettel, de vannak kifogásaik, félelmeik is, elsősorban a kiszámíthatóságot illetően. A befektetők egy transzparens, nyitott, kiszámítható piacban bíznak - jegyezte meg.
Bell szerint a korrupció is komoly probléma Magyarországon. Mint mondta, a korrupció minden kormányt alááshat, és teret adhat a szélsőséges politikai erőknek. Az USA ezért külön is figyel Magyarországra, egészen pontosan arra, mit tesznek a magyar hatóságok.
A nagykövet szerint az USA a paksi megállapodás esetében is a nyilvánosságot szorgalmazza. Az az "extrém titkolózás, ami folyik ebben az ügyben, nem szolgálja a magyarok érdekeit" - jelentette ki a vs.hu szerint.
Bell megemlítette a civilekkel szembeni bánásmódot. Felemlegette, hogy a magyar kormány képviselői nyíltan külföldi ügynököknek nevezték a civileket, a hatóságok pedig ellehetetlenítették őket és törvénytelen rendőri fellépés is történt, például az Ökotárs Alapítvány lerohanása rendőrökkel. "Szerencsére a bíróság kimondta, hogy ezek a lépések jogtalanok voltak, de így is nagyon komoly károkat okoztak a magyar kormány külföldi megítélésének."
A független igazságszolgáltatás helyzete szintén aggodalomra ad okot Washington szerint. Az új alkotmánnyal eltörölték az Alkotmánybíróság függetlenségét, a bíróság tagjait már úgy választották ki, hogy az veszélyezteti a testület fékek és egyensúlyok rendszerében betöltött szerepét - mutatott rá Bell.
A nagykövet szerint a médiaszabadsággal ugyancsak régóta komoly gondok vannak. Itt a médiatulajdonlás koncentrációja, az állami reklámpénzek költésének módja, a reklámadó mögötti politikai motiváció, a médiahatóságok tagjainak delegálása ad komoly aggodalomra okot - sorolta.
Az USA nagykövete a választási törvényről is említést tett, amelyet "szimpla politikai érdekek alapján" változtatott meg a kormány.
Kitért a magyar kormány menekültpolitikájára is, amelyről azt mondta: mindenkinek megvan a joga, hogy megvédje határait, de nem mondhat le alapvető értékekről, és nem tagadhatja meg az együttműködést más tagállamokkal. "Magyarországnak elég erősnek és fejlettnek kell lennie, hogy egy humánus megoldást nyújtson a problémára. Ennek az élet védelmére kell irányulnia" - fogalmazott.
A vs.hu szerint Bell a Székesfehérvárra tervezett Hóman Bálint szobrával kapcsolatban tett egy megjegyzést: ő a Horthy-korszak történésze, minisztere, része volt az antiszemita, fasiszta kurzusnak, így nem lenne szabad szobrot kapnia Székesfehérváron.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben