A tárca mai bejelentése szerint az ágazati szereplők és ellenőrzési tapasztalatok a katát érintő visszaélésekre hívták fel a kormány figyelmét, ezért az adóhivatal a tisztességes vállalkozók védelme érdekében fokozottabb ellenőrzésbe kezd.
A kabinet azért vezette be az alacsony adójú katát 2013-ban, hogy a kisebb vállalkozásokat segítse. Az ágazati szereplők észrevételei szerint egyes nagyobb cégek kijátsszák a szabályokat, és visszaélésszerűen alkalmazzák a katát, vállalkozói státuszba kényszerítve az alkalmazottaikat. Ez hátrányt okoz a munkavállalóknak, ugyanis kisebb ellátásra szereznek jogosultságot, míg az őket illegálisan katásként alkalmazó nagyvállalat torzítja a piaci versenyt, és sérti a tisztességes szereplők érdekeit is. A kata jelenleg Magyarország legnépszerűbb és legkedvezőbb adófajtája, amelynek előnyeit a kormány a jövőben is meg kívánja védeni - olvasható a friss közleményben.
Kapcsolódó
A nap folyamán a 24.hu írta meg először, hogy szigorítaná a katázás szabályait a Pénzügyminisztérium, megszűnne a többes katázás és 40 százalékos plusz adó terhelne bizonyos bevételeket. Az adónem módosítását célzó javaslatokról számolt be ugyanis Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) elnöke. A szervezet birtokába került, információik szerint a Pénzügyminisztérium jövedelemadók és járulékok főosztályának vezetője által jegyzett dokumentummal a tárca rendkívül szigorítaná a kata szabályait.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról