A Nemzeti Versenyképességi Tanács legutóbbi ülésének egyik kiemelt témája volt az elektronikus fizetőeszközök kiterjesztésének szerepe a feketegazdaság visszaszorításában - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
A tárca szerint olyan program készül, amelynek révén jelentősen visszaszorítható a jelenleg uniós összehasonlításban is igen magas készpénzhasználat.
Kapcsolódó
A szak- és felnőttképzés átalakításában a gazdaság igényeihez igazítva a szakmák számának csökkentésével jelentősen egyszerűsítik a képzési rendszert, illetve az oktatást a felsőoktatással összekapcsolva vonzóbbá teszik a tanulók számára.
Az 5G koalíció keretében 2019 márciusában elkészült digitalizációs stratégiának részletes intézkedési tervét tartalmazó előterjesztés ebben a hónapban kerül a kormány elé.
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a globális lassulás hatásait akkor tudjuk hatékonyan kivédeni, ha jól használjuk fel a magyar gazdaságban rejlő tartalékokat és erőforrásokat.
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége