A fővárosi bérmegállapodást két szakszervezti konföderáció és 15 ágazati szakszervezet kötötte a Fővárosi Önkormányzattal, ám ahhoz, hogy a megállapodás életbe is léphessen, a közgyűlésnek el kell fogadnia a 2025. évi budapesti költségvetést december 18-án.
Az önkormányzat közleménye szerint a bérmegállapodás egységesen érvényes a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott intézményeknél és a közszolgáltatási szerződéssel bíró többségi tulajdonban lévő cégeinél.
A Budapest-család dolgozóinak bére a megállapodás alapján a jövő évi várható inflációnál nagyobb mértékben, 8 százalékkal emelkedik.
Karácsony Gergely abban is megállapodott a szakszervezetekkel, hogy 2026-ban és 2027-ben legalább évi 5 százalékos reálbéremelést tartanak indokoltnak.
A megállapodás azt is tartalmazza, hogy havonta a cég és intézmény vezetésének találkoznia kell a cégnél működő reprezentatív szakszervezetekkel, valamint, hogy nem támogatható irány a harmadik országból származó kölcsönzött munkaerő foglalkoztatása azon közszolgáltatások esetében, amelyeket a Fővárosi Önkormányzat működtet.
Közölték, a Budapest-pótlék egységes rendszerének elfogadását követően a Fővárosi Önkormányzat 2025. június 30-ig kiterjeszti azt az összes intézményre.
Karácsony Gergely már Vitézy Dávidot is megválasztatná helyettesének
A főpolgármester eddigi riválisával is együttműködne, ha megtarthatja helyettesének a szürke eminenciásként számon tartott Kiss Ambrust.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban